Kihívás ★ WNAC Tavasz - Dry Brush

, , 2 komment
Sziasztok!

Bár Instagramon tartottam a Weekly Nail Art Challenge (WNAC) következő fordulójának posztolási dátumát, a bejegyzéssel egy kicsit ismét megcsúsztam. Bocsi. A múlt pénteken esedékes körben a heti téma, vagyis inkább kikötés a "Dry Brush" volt, vagyis tavasz ihlette manikűrt kellett készítenie a résztvevőknek dry brush technikával. 


Ha kíváncsiak vagytok az én megoldásomra, olvassatok tovább! :)


Prológus

Timi korábbi körmös technikás kihívásához hasonlóan (lásd az összefoglalót ennek a bejegyzésnek a végén) ebben a kihívásban is az fogott meg, hogy egy-két körben a tematika helyett technikai megkötések szerepeltek, ami kicsit kimozdít a komfortzónámból. A "dry brush" technika már első alkalommal is nagyon tetszett, amikor próbáltam, így a mai manikűrnek nagy örömmel fogtam neki.


A manikűr

Az ecsetvonásoknak egy nagyon egyszerű elrendezést választottam, a tavasziasságot pedig a színekben igyekeztem a visszaadni. Teljesen véletlenszerűen figyeltem fel erre a színkombóra, amikor ötletelés gyanánt kipakoltam az asztalra az összes tavaszias krém lakkomat. Ezek valahogy pont egymás mellé keveredtek. :) Annyira megtetszett a színösszeállítás, hogy biztosak lehettek benne, hogy nem ez az utolsó nail art, amiben előkerül! :) Hogy ne legyen annyira egyszerű a mai manikűr, díszítésképpen a középső és a gyűrűs ujjam körmeit egy-egy fehér sávval díszítettem.




Hogyan készült?

Alaplakkozás után (Barry M Mani Mask Birthday Suit), egy réteg fehér lakk került minden körmömre (Essence Wild White Ways). Ezután egy réteg fedőlakkot húztam a "csíkozott" körmeimre (China Glaze Everglaze Active Top Coat). A fedőlakk száradása után, ezekre a körmökre 3 csík díszítő szalagot ragasztottam fel, szorosan egymás mellé. A 3 csík együttes szélessége adta ki a fehér sáv kívánt szélességét.


A dry brush technika mikéntjéről már korábban írtam nektek, így itt most csak annyit említenék, hogy a négy színnel (sárga: Moyra Sahara, zöld: Moyra Savanna, türkíz: Berry M Green Berry, korallos narancs szín: Barry M Papaya) egy négyzetet igyekeztem formázni a körmeimen. Amikor elkészültem ezzel az absztrakt magasművészeti alkotással, lehúztam a díszítőszalagokat, majd egy 5 perces száradási idő után, fedőlakkal zártam a teljes manikűrt.



Remélem, tetszik nektek a mai manikűr! :)
Ti hogy álltok a dry brush technikával? 

Legyen nagyon szép napotok:

ZsebBoszi

Ui.: Ha időben szeretnétek látni a következő fordulóra készülő manikűrömet, kövessetek Instagramon (@zsebboszi), és ha felkeltette az érdeklődéseteket a kihívás, nézzetek rá a Weekly Nail Art Challenge-t accountjára is (@wnac_tkc)! :) 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, ősszel csináltam utoljára dry brush technikával készült manit, pedig milyen mutatós!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Igen, a technika egyszerűsége ellenére nagyon látványos manikűröket lehet készíteni. Nem is értem, hogy miért kellenek nekem kifejezetten dry brush kihívások ahhoz, hogy így díszítsem a körmeimet, gyakrabban kellene elővennem! :)

      Törlés