OFF ★ Tudj meg többet rólam! #2

, , 4 komment
Sziasztok!

A vándordíjak csak úgy köröznek mostanában a körmös-sminkes blogokon, így a Liebster Award kapcsán - Nóri után - másik két bloggerina is megkért, hogy válaszoljak 10 kérdésükre. :) A mai bejegyzésben ennek a tisztes feladatnak teszek eleget. :)


Ha szeretnétek megtudni egy kicsit többet rólam, olvassatok tovább! ;)


Prológus


Először is ezer bocsánat, hogy az utolsó, múlt hét szerdai bejegyzés óta eltűntem egy kicsit, de az a helyzet, hogy hazajöttünk a nyaralásból, és egy kis időre van szükségem, amíg visszarázódom a mindennapi kerékvágásba. Mivel Bella kérdéseire már régóta tartogatom a válaszaimat, és még a nyaralás alatt Vivienne is megkért, hogy válaszoljak 10 kérdésére, úgy gondoltam ez a kis kérdezz-felelek tökéletes lesz "bemelegítésnek". :)

Mielőtt még belevágnék, először hadd mondjak köszönetet! Először Bellának és Vivienne-nek személyem iránti megtisztelő érdeklődésükért. :) Aztán pedig nektek, kedves kis olvasóim! Az a kommentáradat, amit kaptam tőletek az elmúlt 3 hétben, valami EL-KÉ-PESZ-TŐ!!! Nagyon szépen köszönöm!!! És azt is köszönöm, hogy kitartottatok a blog mellett a távollétemben is! Igyekszem gyorsan visszaállni a teljes fordulatszámra, és szuper sminkes-körmös tartalmakat hozni nektek! ;)

Lássuk azokat a kérdéseket! :)


Bella kérdései


1. Miről/kiről kaptad a neved? Vagy miért pont azt a nevet?
Anyám azt mondta, mindig is tetszett neki ez a név. Ennyi. :D Ja, amúgy ha valaki még nem tudná, Andrea a keresztnevem. Nem csodálkoznék, ha ez már nyílt titok lenne, hisz egyesek (khm, Katy, khm, Eleni) már előszeretettel említenek a blogjaikon Andiként. :D

2. Kedvenc gyerekkori emlék?
A gyerekkoromból a legkedvesebb emlékeim a nyárhoz kapcsolódnak. Nem tudok egy konkrét emléket kiragadni, de ha ezt kérdezik, ezeknek a nyaraknak az emléke ugrik be először. Ilyenkor engem és az öcsémet a szüleink átvittek a Mamához, és ő vigyázott ránk napközben. A szüleink a legvagányabb játékokkal halmoztak el minket otthon, mégis a legjobban azt élveztük, amikor a tesómmal lavórban pancsoltunk az udvaron a Mamánál mindféle műanyag dobozokkal, amiket a Mama gyűjtögetett össze nekünk. Azt is nagyon szerettem, amikor már az öcsém is nagyobb volt, és együtt ország-városoztunk hármasban. :)

3. Kedvenc évszak? Miért?
Kedvenc évaszakom a tavasz Magyarországon. Imádom az éledő természetet, az első melengető napsugarakat, és hogy végre lehet szandálban és szoknyában járni, de nem kell megsülni, mint nyáron. Itt Skóciában csak két évszak van, a hideg ősz meg a meleg ősz. Hiányzik is a tavasz nagyon. Meg a szandálom is. :(

Forrás: ITT.

4. Ha három szóban kéne magadat jellemezned, melyek lennének azok?
Eltökélt, kreatív, maximalista. 

5. Hiszel a babonákban?
A fekete macskában nem hiszek, és sót sem dobálok a hátam mögé, amikor azt kellene. Egy dologban hiszek egyedül, de abban zsigeri szinten: hogy a hazugság visszaüt. Ezért nem csináltam például soha olyat, hogy mondjuk azt mondtam, beteg vagyok, ha nem akartam bemenni dolgozni - ennyire félek ugyanis, hogy a hazugság visszaüt, és tényleg beteg leszek... Utolsó "hazugságom" az volt, hogy egy webshophoz új felhasználónevet készítettem, hogy megkapjam az újonnan regisztráltaknak járó kedvezményes kódot. A rendelésem a posta elvesztette. A hazugság MINDIG visszaüt...

Forrás: ITT.

6. Szeretsz olvasni? Ha igen, melyik(ek) volt az a könyv, ami a legjobban megérintett? Miért?
Az olvasás iránti szeretet rám hullámokban tör rám. Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor nem lehetett kirobbantani a könyvtárból, és egy nyár alatt elolvastam a könyvtár összes Eric Kastner könyvét. :D Az utóbbi ilyen olvasási hullámban önismereti, elsősorban a szeretet mibenlétét pedzegtő könyvekből olvastam tucatnyit. Így a rám legnagyobb hatással levő könyvet is innen említeném: Peter Lauster: A szerelemről, a szeretetről. Nem akarok nagy szavakkal élni, de ez a könyv alapjaiban változtatta meg azt, hogy hogyan gondolkodom az emberi kapcsolataimról, legyenek azok a barátaim, a családom vagy a férjem. Ajánlom mindenkinek!

7. Ha már könyv, én sem hagyhatom ki: kedvenc idézet és/vagy mottó?
Ez az idézet nem a fent említettből, hanem Peter Lauster egy másik könyvéből való:

"A legnagyobb bölcsesség, ha valaki úgy kíván valamit, hogy nem törekszik az elérésére, úgy akar valamit, hogy nem görcsöl érte, és amit megkap, nem akarja megtartani."

Pál apostol: A szeretet himnuszából való a következő. Ezt annyira szeretem, hogy az esküvői meghívónkba is ez került.

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha." 

Az alábbi idézet egy változata a Vaslady című filmben hangzott el, valójában Mahatma Gandhitól származik:

"Legyenek gondolataid pozitívak, mert a gondolatokból születnek a szavak. Legyenek szavaid pozitívak, mert a szavakból születnek a cselekedetek. Legyenek cselekedeteid pozitívak, mert a cselekedetekből születnek a szokások. Legyenek szokásaid pozitívak, mert a szokásokból születnek az értékek. Legyenek értékeid pozitívak, mert az értékeinkből születik sorsunk." 

Gandhi
Forrás: ITT.

8. Van-e példaképed, ha igen, ki ő és miért?
Három példaképet említenék. Az egyik a Mamám, aki már sajnos nincsen velünk. Szeretnék én is olyan odaadó édesanya és nagymama lenni, amilyen ő volt nekünk, és szeretnék olyan szorgalmas és rendszerető is lenni, amilyen ő volt. Van még két nagyon jó barátnőm, akik már az 50-es éveikben járnak, Á. és M. Á. azért a példaképem, ahogy az emberekkel bánik - nem csak a családjával, hanem bárkivel, akivel kapcsolatba kerül. Szeretnék én is olyan odaadó, elfogadó, segítőkész és szeretetteljes lenni, amilyen ő a környezetében. Ugyanezek mind elmondhatók M.-ről is, viszont benne azt a bölcsességet tartom magam számára igazán példaértékűnek, ahogy a családjáról, és a házasságáról gondolkodik, és azt a kifogyhatatlan energiát, ami a szép nagy családja motorjává teszi őt.

9. Hogy tudod magad elképzelni 10 év múlva?
Sztárblogger leszek, és brit magazinok címlapján pózolok majd Zoellával és Tanya Burr-rel. Ja, nem, kopott 40 éves bloggerinákat már nem tesznek ilyen helyekre. :DDD Remélem, 10 év múlva már lesznek körülöttem és a férjem körül lurkók is, akik miatt már alig várom majd minden nap, hogy hazamehessek a munkából, és az estét velük töltsem. Emellett remélem, hogy addigra sikerül a szakterületemen olyan munkát találnom, amit örömmel végzek. A helyszínnel kapcsolatban nincsenek kőbe vésett álmaim, de nem bánnám, ha mindezt esetleg Budapesten találnám / találnánk meg. :) 

10. Ha van/lenne bakancslistád, mi szerepelne rajta első helyen? Miért?
Nincsen bakancslistám, de ha lenne, egy világ körüli út lenne az első helyén. A férjemmel imádunk utazni, akkor érezzük csak igazán elemünkben magunkat. :)

Forrás: ITT.


Vivienne kérdései 


1. Miben érzed magad a legtehetségesebbnek?
Azt hiszem, önmagam menedzselésében vagyok a legtehetségesebb. Ennek köszönhetően néha olyan emberekkel dolgozhatok együtt, és olyan felelősségteljes feladatokat kapok, hogy magam is elálmélkodok, a főnökeim honnan veszik, hogy én minderre képes vagyok. :D

2. Mi az ami motivál, hogy minden nap felkelj és megcsináld a feladataidat? Nem érzed monotonnak?
A konkrét motiváció időről időre változik attól függően, hogy milyen feladataim vannak éppen. Általánosan az a motivációm, hogy az adott feladatot minél hamarabb végezzem el, és lehetőleg 110%-osan. Monotonnak nem érzem, de a maximalizmus elég megterhelő tud lenni időnként...

3. Szeretsz ott élni, ahol jelenleg vagy? Miért igen vagy miért nem?
Esetemben ezzel a kérdéssel egy elég érzékeny pontra tapintottál. :D Szeretem a munkám Skóciában, és azt, hogy milyen szakmai lehetőségeket és egzisztenciális biztonságot jelent ez számomra. Nem szeretem viszont a többnyire szomorkás és hűvös éghajlatot, és sajnos valahogy a helyiekkel sem klappolok nagyon. :( Remélem, egyszer minden feltétel adott lesz hozzá, hogy hazaköltözhessünk a férjemmel!

Forrás: ITT.

4. Hova utaznál el a legszívesebben és miért?
Ebben a szent pillanatban Görögországba vissza, ahol nyaralni voltunk, mert olyan nagyon-nagyooon jól éreztük magunkat, és úgy sajnálom, hogy vége lett a vakációnak!!! :( Alapjáraton Japánba szeretnék elutazni egyszer, mert nagyon különleges helynek tartom, illetve New Yorkba, mert... shopping, na. :D

5. Mire vágysz jelen pillanatban a legjobban, ami nélkül úgy érzed nem teljes az életed?
Egy vagy több kis töpörtyűre, aki anyának hív/hívnak engem. :)

6. Vannak háziállataid? Mesélj róluk, jöhetnek képek is! :)
Nincsenek, de voltak régen tengerimalacaim. A részletekbe nem szeretnék belemenni, de a legkedvencebb és egyben legelső malackám Mucinak hívták. Az ő legnagyobb mutatványa az volt, amikor nem sokkal a megvásárlása után, egy apró bébicocával várt engem egyik reggel a kis kuckójában. :D

Őmucisága személyesen. Isten nyugosztalja!

7. Mennyire tartod fontosnak az életedben a körömlakkokat és magát a lakkozás folyamatát? Le tudnál róla mondani és csupasz körmökkel létezni vagy a végletekig kitartanál mellette?
A lakkozás - különösen a díszítés folyamata engem teljesen kikapcsol, imádom, ahogy megmozgatja a kreativitásom. Emellett természetesen nagyon szeretek gyönyörködni a szebbnél szebb lakkokban, de azt hiszem, le tudnék mondani róluk, ha arról lenne szó. Én szeretem a csupasz körmeim is. :) Valamilyen körömerősítő mellett viszont az utolsókig kitartanék, mivel a lakkok által a körmeimnek nyújtott extra védelemről nehezen mondanék le.

8. Mi a kedvenc édességed, desszerted, tortád?
Mmm. Nagyon édesszájú vagyok, ezt érdemes tudni rólam. Van egy barátnőm, akivel ha találkozom, amikor Budapesten vagyok, mindig cukrászdába megyünk és vagy 4 féle sütit végigkóstolunk. :D A kedvenc édességemnek most a Malteserst mondanám, de nagyon szeretem a Túró Rudit és a Milka csoki létező összes formáját is. Sütik közül a Sacher bármikor jöhet, de nem tudok ellenállni a feketerdőnek, a dobostortának, és ha már desszert: egy jó somlóinak sem. *.* (Plusz a Sütipatikában volt régen egy "Mascarponés körte" nevezetű csoda, de amikor utoljára ott jártam, már nem lehetett kapni. :'( )

Forrás: ITT.

9. Tudsz főzni és/vagy sütni? Szereted is csinálni vagy csak kényszer?
Mit értünk sütni/főzni tudás alatt? Ha azt, hogy fejből tudok-e száz receptet, a válaszom nem. Valami különös oknál fogva nagyon nehezen jegyzek meg számokat - például évszámok, telefonszámok, születésnapok vagy egységek egy receptben -, emiatt még a begyakoroltabb kajákhoz is gyakran előveszem a jegyzeteim. :)
Ha a sütni/főzés tudás alatt azt értjük, hogyha nekiállok, abból valami ehető jön ki, a válaszom igen. :) A maximalizmusom itt nagyon jól jön, mert a recepteket precízen betartom, így általában elsőre összejönnek az új dolgok is. Ám ahogy azt a múltkor kifejtettem, sajnos a sütés/főzés nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé. :D

10. Milyen más származású és kultúrájú emberrel beszélgetnél el szívesen? Miről és miért pont azt a származást választanád?
Legszívesebben egy buddhista szerzetessel beszélgetnénk. Származás szempontjából mondjuk legyen egy tibeti szerzetes. :) Az életfilozófiájáról beszélgetnék vele, és biztos kérném, hogy avasson be a meditáció alapjaiba is. :)


Nos, remélem nem okoztam csalódást a válaszaimmal! :)
Nagyon örülnék, ha a nektek szimpatikus kérdésekre ti is válaszolnátok kommentben! ^.^

Legyen csodás napotok:

ZsebBoszi

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, szuper volt olvasgatni és több dolgot megtudni rólad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan egy kis időbe telt, de nagy örömmel tettem! Ezúton is köszönöm még egyszer a lehetőséget! ^.^

      Törlés
  2. Köszi szépen válaszokat! Végigolvastam az összeset. Örülök, hogy ismét megtudtam pár dolgot rólad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm a lehetőséget, szuper kérdéseket tettél fel! ^.^

      Törlés